Szegi Pince
A Tokaj Kereskedőház több mint negyed százada alakította ki Szegi és Szegilong határában a Hatalos-hegyen a Tokaji borvidék legnagyobb méretű pincéjét. Négy - több száz éves - földalatti kőporbányát köt össze ez az öt kilométernyi kétszintes pincerendszer, mely Közép-Kelet Európa legnagyobb borospincéje. A közel 400 éves kőfejtő az évszázadok folyamán alakult ki. A belőle kitermelt kőport háztartási súrolóanyagnak és építőanyagnak használták.
A kétszintes pincerendszer alsó szintjének hőmérséklete 10-11 oC, melyet döntően aszú borok érlelésére használunk. A felsőszint 11-12 oC hőmérsékletű, amely a szamorodni borok érleléséhez ideális. A Tarsovits terem külön egysége a pincének, amely az öt hajós elrendezéssel 3500 hl bor érleléséhez biztosít optimális környezetet. A pincében jelenleg 5400 db tölgyfahordó található 20.300 hl kapacitással.
A pince felső szintjén helyezkedik el a bormúzeum. Három termében 29.000 palack került elhelyezésre. A legrégebbi évjárat az 1920-as évből való .A szortiment a 70-es évek végéig nyúlik. A palackok - mint a Tokaji pincékben általában - állítva kerültek tárolásra, amit a páratartalom és az állandó hőmérséklet tesz lehetővé. Így tud kialakulni a palackokon a nemes penésszel, amely a világon egyedülálló megjelenést biztosít eme nemes tokaji borok számára.
A prémium kategóriájú borokat szintén a felső szinten, a muzeális résszel szemben, két teremben érleljük palackban. Jelenleg 138 ezer palack van itt betárolva. Ezen palackok érlelése fektetve történik, a speciálisan kialakított homokágyakon. Külön egymástól fallal elválasztott részekben, amelyek befogadóképessége egységesen 6700 palack. Az itt töltött több éves esetleg évtizedes palackos érlelés során kerülnek a prémium kategóriájú borok a boltok polcaira és a fogyasztók poharába.
A pince három kóstoló részből áll, melyek változatos vendégfogadást tesznek lehetővé.
1, A borkápolna nyolcszögletű 5 m2 átmérőjű és 18 személy befogadására alkalmas. A Sárospataki vár "Sub Roza" termének mintájára készült.
2, A lovagterem 8 x 5 m-es téglalap alapterületű és 35 fő kényelmes kóstolását teszi lehetővé.
3, A nagy terem 5,5 x 19 m-es téglalap alapterületű és akár 120 főt tud befogadni.
Ezen kóstoló termek lehetőséget biztosítanak különböző méretű látogatócsoportok fogadására.
A Szegi Pincénkbe látogató vendég borkóstolás során ismerkedhet meg a cég kiváló boraival és azok széles szortimentjével, miközben rövid földtani, szőlészeti és borászati ismeretekhez juthat egy kis történelmi fűszerezéssel egybekötve. A pincelátogatás és a nemes borok kóstolása után, a pincéből a felszínre érve az utazás záró akkordjaként, a híres cseresznyefánál az egyik legszebb Hegyaljai panorámában gyönyörködhet az a kedves látogató, aki felkeresi pincénket.
Cím: 3981 Szegi, Hatalos hegy külterület
Megközelítés: Miskolc felől a 37-es főúton haladva a Bodrogkeresztúri elágazást elhagyva a 44-45. km között bal oldalon látható a pincészet. Két óriás Tokaji Palack van kiállítva a domboldalon.
Telefon/Fax: 06-47-309-015 vagy 06-47-309-016
Kapcsolattartó a pincénél: Naár Ferenc (telefon: 06-30-860-4150)
Férőhely: 120 fő
Tolcsva Pince
A Tolcsvai pincénk a Tokaj-hegyaljai borpincék építésének legdinamikusabb időszakában a 17-18. században alakult ki fokozatosan a mai végleges formájába, a szőlő és bortermelés virágkorának természetes következményeként, hiszen a hegyaljai szőlő és bortermelő mikrokörzet ekkor Magyarország egyik leggazdagabb és legfejlettebb vidéke volt. A Rákóczi család ezen időszak kiemelkedő szőlőbirtokosa volt. Tulajdonukba volt Tolcsva máig legszebb és legnagyobb pincéje, mely több pince összevágásával - a fentebb említett időszak alatt - nyerte el jelenlegi formáját.
Az idelátogató a pincelabirintus 3 fő szintjén és a hozzájuk kapcsolódó mellékágakban, két kilométer hosszúságban tekintheti meg a riolittufába vájt pincerendszer mélyén nyugvó tölgyfahordókat. Összesen 1700 db hordó található a pincében, amely érlelő pince szerepét ellátva a Tokaji borkülönlegességek tárolására és érlelésére szolgál. Jellegzetes Tokaj-hegyaljai pince, alacsony belmagassággal, sok elágazó pinceággal, falán vastag bársonyos nemes penésszel.
A megfelelő pinceklíma - 12-15 oC hőmérséklet és 90-94% páratartalom - hatására a természetes kőzetanyagon és a boltozatok kövein megtelepszik a pincepenész vagy más néven Cladosporium Cellare. A természet eme tökéletes mikroklimatikus környezetében a Waldbott pince méltón vigyázza a különleges gonddal kezelt nemes Tokaji borokat.
A borok kóstolása történhet eredeti helyükön lent a pincébe, egy kisebb 15-20 fős és egy nagyobb 40-45 főt befogadó kóstolóteremben. Emellett igény szerint akár a felszínen is történhet kóstoltatás, egy csodálatos faburkolatos kóstolóhelységben. Található itt egy eredeti és egyedi búbos kemence, illetve a szőlő termesztésének és feldolgozásának mozzanatait bemutató, az egész terem falát borító fafaragvány dekoráció.
Cím: 3934 Tolcsva Pincesor
Megközelítés: Miskolc felől a 37-es főúton haladva a Tolcsvai elágazásnál balra kanyarodva. Beérkezve Tolcsvára a görög-katolikus templomnál (sárga színű) balra letérve majd balra felfelé az út végén a világörökség részét képező műemléki pincesoron található a Tolcsva Pince.
Telefon/Fax: 06-47-384-164/135 mellék (központi) vagy 06-47-384-235 (pincénél)
Kapcsolattartó a pincénél: Götz István (telefon: 06-30-384-0048)
Férőhely: 40 fő
Program:
-
Pincelátogatás szakvezetéssel.
-
Borkóstolás a borvidék 3 fajtájának (Furmint, Hárslevelű, Muskotály) és bortípusainak (minőségi borok, borkülönlegességek-szamorodni és aszú borok, muzeális tételek) legszélesebb körű kóstolási lehetőségével a Tokaji borvidéken!
-
Palackos borértékesítés.
-
Étkezési lehetőség.
Vendégfogadás: a pincéknél megadott elérhetőségeken, előzetes bejelentkezés alapján. |